• Peter Wendl

Kis létszámú esküvő

Kis létszámú, vagy nagy létszámű esküvő? Ez általában a menyasszony és a vőlegény döntése szokott lenni. De vannak olyan időszakok, amikor külső tényezők is befolyásolják a döntést. Ilyen ez a jelenkori COVID19 vírus is.



A tavalyi évben sok párom döntött úgy, hogy az eredetileg tervezett 100-120 fős esküvőjét a járvány miatt elhalasztja bizonytalan időre. De a házassággal nem szerettek volna várni tovább. Ezért összeházasodtak. Kis létszám, kisebb költség. Ugyanakkor számos dologról nem szerettek volna lemondani. Ebben a posztban elmondom az én tapasztalataimat, és az én ajánlásaimat, ami segíthet titeket a döntésben.



A párjaim nagy része azért döntött a kis létszámú esküvő mellett, mert a szolgáltatókat lekötötték és a kiegészítők nagy részét már beszerezték. Fontos érv volt sok menyasszonynál, hogy nagyon jó formában hozta magát az esküvő tervezett dátumára és a ruha pont passzolt, és a boudoir sorozat elkészítésére is teljesen készen állt. Aki esküvőre készül, minden téren készül rá. Ez teljesen természetes. Érthető, hogy az elért eredményeket senki nem akarta veszni hagyni. Aki bérelte a ruhát, ott meg az átfoglalás volt macerás.


A döntésnek számos oka lehet, de hogyan lehet a legtöbbet kihozni az adott helyzetből? Ez esküvőként változó volt, de a fotós mindig bent maradt a rostán. Ezért én nagyon hálás voltam, és ezért igyekeztem maximális rugalmassággal kezelni a helyzetet. A kellemetlen helyzet miatt a szerződéseket módosítottuk, ahol kellett. Rendszerint csökkentettük a szerződéses összeget, vagy megtoldottunk egy plusz szolgáltatással. A kis létszámú 2020-as esküvővel. Előfordult az is, hogy nem változtattunk semmit, csak kiegészítettük a szerződést. Az eredetileg tervezett esküvőt áthelyeztük egy másik dátumra, és a kis létszámú esküvőre külön megjegyzést írtunk.



Ez az év már máshogyan indult. A 2021-re tervezett esküvők egy jó részét már ilyen keretek közé tervezik. A számtalan 2021-re átfoglalt esküvőnek köszönhetően nagyon kevés szabad dátum maradt azoknál az esküvői szolgáltatóknál, akik egyszerre egyidőben csak egy helyen tudnak lenni (helyszín, fényképész, cinematográfus, vagy különleges szolgáltatást nyújtók).


Ezeket a körülményeket megismerve jöttem rá arra, hogy miért kapok rengeteg ajánlat kérést késő tavaszi, nyári hétköznapokra. Nem csak mi esküvői szolgáltatók, hanem a házasulandók is bíznak benne, hogy a tavalyi nyárhoz képest, még ha az oltások nem is olyan ütemben haladnak, mint ahogy szeretnénk, várhatóan ismét enyhítenek az érvényben lévő korlátozásokon. Lehetővé válnak ismét az esküvők.



Kedd, csütörtök, péntek. Hozzávetőlegesen 15-50 fő közötti esküvők. 4-10 óra időtartamban. Készülődés, szertartás és vacsora. Illetve előfordul, hogy a vacsorát követően táncolni is szeretnének. Ezekkel a "címszavakkal" érkeznek a megkeresések hétköznapra.





Mi ennek a hozadéka? Hétköznapi esküvőre lehetővé vált, hogy kedvezőbb árat tudjak adni. Kevesebb a vendég, rövidebb a rendelkezésre állási idő. Míg a nyári hónapok szombatjait árkedvezménnyel értékesíteni rövid távú gazdasági csődöt hozna számomra. A 2021-es év így viszont lehetőséget ad számomra a túlélésre. A tavalyi évi esküvők bevételei 2 évre oszlanak szét a sok átfoglalt dátum miatt. Így ez az év sem tud teljesértékű lenni, mert bár ugyan munka lesz, de a bevételeknek már tavaly kellett volna érkezniük, ahogy az esküvők is tavaly kellett volna megtörténjenek.



A blog bejegyzés képeit egy 2020. októberi kis létszámú esküvőn készítettem.

helyszín: Barabás Villa, Mezzo Music Restaurant

gyűrűk: Bori Bianka

virág: The Golden Pot

75 megtekintés0 hozzászólás

© 2016 Wendl Photography

  • Grey Facebook Icon
  • Grey Instagram Icon
  • Grey Pinterest Icon