Wild Judit, újságíró és szociológus diplomát szerzett. Sokáig újságíróként dolgozott, mikor eljött a váltás ideje. Gyerekkori érdeklődése vált a szakmájává. Az ékszerkészítés.
Miért Vadjutka?
13 éves koromban ragasztotta rám egy barátnőm apukája. Először mentem át hozzájuk, mikor bemutatkoztam neki: Wild Judit. Egy darabig gondolkodva nézett. Talán a műfordító robbant ki belőle akkor. Elnézett, majd vissza, és megadta a megoldást. Akkor Vadjutka. Örülök a szerencsének.
Azóta Vadjutka vagyok. Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy mi lesz a brand. Vadjutka.
Hogy kezdődött az ékszerek iránti érdeklődésed?
Már általános iskolás koromban foglalkoztatott a kérdés. A saját Barbie babámnak egy egész ruha kollekciót varrtam. A lakásban, és apukám műhelyében mindent feltúrtam. Kerestem, amire alapanyagként tekinthettem. Drótok, bigyók. Mindent készítettem belőlük, amiket az otthon elérhető technológiákkal lehetséges. A választóvonal gimnáziumban érkezett el. Készítettem egy fülbevalót, ami nagy siker lett az osztálytársaimnál. Mindenki akart egyet. Én meg elkészítettem. Persze nem ingyen, HISZEN RENGETEG MUNKA VOLT VELE. Érdekelt a kereskedelem. Azt hiszem…
Hogyan lettél mégis szociológus, na meg újságíró?
Az első nagy megrendelésemet teljesítettem. Legyártottam mindenkinek a fülbevalót. De eldöntöttem, hogy soha többet. Irtó sok munka volt vele, és unalmasnak is ítéltem meg. Nem volt benne az a varázs, amit a “mester darab” elkészítése során éltem át.
Gondoltam csinálok, valami hasznosat is. Abban az időben nem volt minden sarkon egy iparművész. El sem tudtam képzelni, hogy ebből meg lehet élni. És azért az is fontos volt. Más időket éltünk akkor.
Ennek ellenére most mégis itt ülök melletted és fényképezem, ahogy ebből az ezüst gyűrűsínből pillanatok alatt gyűrűt varázsolsz.
Voltak fordulópontok az életemben. Az biztos. De az ékszerkészítés gyerekkorom óta üldöz. Rajzolgattam, varrogattam, papírmaséből készítettem tárgyakat. Jártam rajzszakkörre is, de a pedagógus leszólta egyik órán a rajzomat. Én meg vérig sértődtem, és soha többet nem mentem. Emlékszem, hogy nagyon szép volt a rajzom. A mai napig nem tudom, hogy miért kötözködött velem.
Évekig dolgoztam újságíróként, és piackutatóként. Nagyon szerettem mind a kettőt. De valahogy elfáradtam abban, hogy mások történetét írom meg. A saját sztorimat akartam formálni. Az ébredező DIY kultúra (do it yourself - csináld magad - a szerk.) adta meg a lökést a számomra. 2002-ben bevásároltam egy csomó alapanyagot, szerszámot. Bizsukészítésbe kezdtem.
A sikerre sokáig kellett várnod? Nem is az üzleti sikerre gondolok most, hanem a te saját szakmai sikerélményedre. Mikor jött el az a pont, hogy a kisujjadban érezted a szakmát?
Szerintem olyan nincs. Mindig vannak irányok, melyek újak, és ki kell tapasztalni, meg kell tanulni.
Ahogy más szakmában, itt is sokat számít mennyi kilométer van benned. Izgultam az elején. Mi lesz, ha túlmelegítem az anyagot. Nem fut el a forrasztáshoz használt forrasz... Ahogy telt az idő úgy nőtt az önbizalmam, folyamatosan tettem magasabbra és magasabbra a lécet. Az elején még meg sem kíséreltem több egyforma darabot készíteni. Ügyetlennek éreztem magamat. A forrasztásba nehezen rázódtam bele. De a megtett kilométerek megtették a hatásukat.
Talán 2015 volt az az év, amikor már nem izgultam annyira. Egy megrendelést már magabiztosan el tudtam készíteni. Ma már persze nem ijeszt el semmilyen különleges feladat. Elégedetten térnek vissza hozzám a vevőim.
Mi motivál téged? Honnan inspirálódsz?
Nagyon sok ötletem van. Szeretek mindfélét kipróbálni. Igaz, nem minden válik be. Eltervezem. Nekiülök. Majd rájövök, hogy ronda. Nem tetszik. De a szerszámokkal a kezemben sokkal okosabb vagyok, és a terveimet átalakítom a készítés során olyanná, amivel elégedett vagyok. Szeretek olyat is készíteni, amiben csak a kedvemet lelem. Ezek között van olyan, ami másnak is tetszik, és akkor az üzleti siker. De, van, hogy nem adok el belőle egyet sem. Ezt nem kudarcnak élem meg. A készítésénél szabadjára engedhetem magamat. Azt csináltam, amiben akkor éppen ki tudok teljesedni. Magabiztosan mondhatom, hogy a legjobb befektetés a saját lelkünk. Azt ápolni, építeni szükséges. A művészetem én magam vagyok. Mit készítenék, ha bajban lenne a lelkem?
Kialakítottam egy saját rendszert. A műhelyben minden pénteken kreatív, szabad napot tartok. Azt csinálom, amit akarok. Aznap nem dolgozom megrendelésre. Ha minden nap robotként gyártanám a megrendeléseket, hamar kiégnék.
Hogyan definiálnád a stílusodat? Mit jelent számodra a Vadjutka, mint márka?
A Vadjutka minden, ami ékszer. Nem szűkíteném csak gyűrűre, vagy fülbevalóra. Férfiak számára is készítek karkötőt, mandzsettagombot. Készítek jegygyűrűt is. Van nyaklánc, kitűző. Ha mindenáron skatulyázni kell, akkor három kategóriát tudnék meghatározni:
1. Bohémabb, játékosabb, életigenlő vonal
2. Minimál vonal,
3. storytelling vonal.
Egy fénykép is adhat ihletet. Ha belém ég, akkor nem szabadulok tőle. Megvalósítom.
Vannak visszatérő témáim, amikkel szeretek foglalkozni: tenger, hajózás, hegyek, csillagok, naplemente, napfelkelte, hold.
Hogy tanultad meg a szakmát?
Jártam iskolába, természetesen elvégeztem a szükséges OKJ-s képzést. Vállalkozóként papíron is kell érteni, ahhoz, amit csinálsz. Ugyanakkor szakmailag kevésnek ítéltem meg. Viszonylag keveset tanultam ott. 5 évig jártam egy iparművészhez (Jermakov Katalinhoz) workshopokra. Ott tanultam meg a szakmai fogásokat.
Van olyan munka, ami nagyon a szívedhez nő?
Van egy megrendelőm. Arra kért, hogy a testvérének készítsek egy ékszert. Különleges a története. Nagyon nehezen jött náluk a baba, de a végén mégis összejött. Nagyon örültök neki, de sajnos nem tudott már megszületni. Arra kértek, hogy egy olyan ékszert készítsek, ami segít megőrizni az emlékét ennek a babának. Szerintem nagyon szép, és egyben megrendítő is. Ezek a munkák engem is megérintenek. Olyan ékszert terveztem, ami egyben emlékeztet a meg nem született gyermekre, de utal arra is, hogy majd minden jóra fordul.
Szeretem az anya-lánya gyűrűket is. Ezeket, ha összerakjuk, kirajzolnak egy mintát. De mindenki saját maga hordja külön-külön.
A műhely és a bolt két helyen van. Nem nehéz ezt kézben tartani? Hogy tudsz egyszerre két helyen lenni?
Nem kell. Már 2014. óta itt vagyok a Palomartspace Művészudvarban. Sokáig az emeleten voltam. A Covid ideje alatt rendeződtek át itt a boltok. Sokan elmentek. Én is átköltöztem egy másik, nagyobb helyiségbe az emeleten, ahol többen voltunk. Szuper döntés volt. Most már együtt bérelünk egy másik, földszinti helyiséget szintén itt, a Palomában. Megosztjuk egymás között a boltban töltött időt. Ha itt lennénk mindennap, akkor nem tudnék dolgozni a műhelyben. Nem csak az itt töltött időt, hanem a feladatokat is felosztottuk magunk között. Van, aki időelszámolást csinál, van, aki a könyvelést kezeli. Én a social felületekért és eseményekért felelek. Nagyszerű egyensúlyban vannak a felelősségeink.
Volt e bármilyen fordulópont a vállalkozásod életében?
Több is. Az egyik legemlékezetesebb a 2016-os Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Tulajdonképpen HAGYTAM MAGAM RÁBESZÉLNI. Nagy előkészítést igényelt ez a vásár. Ez már projekt menedzsment kicsiben. Folyamatos nyitva tartás és az árukészlet folyamatos visszatöltése. Kellet erre az időszakra 3 alkalmazott, és több hónapnyi bérgyártással halmoztam fel az árukészletet. Standbérlet, építési költségek. Sokat gondolkodtam, és számolgattam a vásár előtt. El akartam kerülni, hogy mínuszba menjek. Drága itt a megjelenés. Félre kellett tennem az elveimet is. Kölcsönkértem barátoktól. Nem tartom helyesnek a hitelt. Frusztrál, és kényelmetlenül érzem magamat a tartozástól. De nem volt más lehetőségem, mert ha elhatározok valamit, akkor azt véghezviszem.
Természetesen jól elkalkuláltam magamat. Totál mínuszba jöttem ki. A barátoktól kapott pénzt is csak úgy tudtam visszafizetni, hogy banki hitelt vettem fel.
