top of page
Keresés
  • Szerző képePeter Wendl

Stockfotók vs. saját branding fotók - Hogyan keszüljünk rá?

A stockfotók elárasztanak bennünket. Pedig van lehetőségünk saját branding fotók elkészítésére is. Ha elhatároztuk magunkat, akkor hogyan érdemes készülni rá?


stockfotok vs. saját branding fotók

2022-ben egy számomra nagyon kedves programnak készítettem saját branding fotókat. A bejegyzés végén bemutatom az Ifjúsági Üzleti Programot is. Ami az egyik legjobb dolog, ami történhet középiskolás fiatalokkal.

Ezen a fotózáson keresztül mutatom be, hogyan készüljünk fel egy branding fotózásra.


Mielőtt tételesen kibontanám ennek a branding fotózás felkészülési lépéseit, beszélni szükséges arról is, hogy miért kell egyáltalán ilyen fotókat készíteni. Mivel jobbak, vagy mitől mások ezek a fotók, mint a stockfotók?

Szerintem a legerősebb indok, ami a saját branding fotók mellett szól, az a személyesség. Kiváltképp itt Magyarországon. A nagy stockfotó tárhelyeken a képek hangulata nagyon hasonló, szerintem érzésre kicsit távoli is. Túl hivatalos. Érződik rajta a sterilség. Tőkéletes modellek, tökéletes, minden részletében uralt környezetben. A színészek és a statiszták is hibátlan testtartással, arckifejezéssel pózolnak. A jelenlegi példának használt fotózáson részt vevő személyek kivétel nélkül a program valóságos résztvevői. Az arcukra van írva az a hangulat, amit a program során megéltek. És a legfontosabb, hogy a kommunikációs anyagokban pont ezt az érzést kell megmutatni az érdeklődők számára. Szerethetővé, barátivá, családiassá válik a program a kommunikációs anyag olvasója számára. A promóciós időszakban pedig pont ez a cél. Azokat a potenciális jelentkezőket kell elérni, akik azonosulni tudnak a program céljaival, lelkiségével. Ezt soha nem fogja tudni egy stockfotó bemutatni. Főleg, ha ugyanazokat a szereplőket látom rajta, mint akik mosóport reklámoztak korábban egy óriásplakát kampányban.



Az első, és legfontosabb, hogy meghatározzuk magunknak, mire fogjuk használni a képeket. Érdemes ezt alaposan előre meggondolni. Míg a stockfotók tárháza kifogyhatatlan. Bármikor, bármit letölthetünk, ha megvásároljuk a jogokat. Addig egy branding fotózásra össze kell szervezni a résztvevőket, helyszínt kell keresni. Előre egyeztetni kell öltözéket, sminkest, hangulatot, hozott kellékeket. Ezek az elemek fogják meghatározni a képeink hangulatát, és a közvetítendő üzenetet.


stockfotó vs branding fotók - csoportfotó

A most bemutatott branding fotózásnál elsősorban az online térben használt kommunikációhoz készítettünk fényképeket. A fotók felhasználási helye tehát elsősorban a program honlapja és a közösségi média. Esetentként előfordulhat, hogy nyomtatott anyagokban is szükség lehet rá.



Választanunk kell hozzá egy megfelelő helyszínt. Előnyös, ha van hozzá öltöző/smink szoba. 2-3 résztvevő felett már nehéz megoldani az átöltözéseket egy légtérben. A mi választásunk az Ndustrial Studio volt.


Teremtsük meg a hangulatot a fotózás ideje alatt! Ez kulcsfontosságú. Az eredményesség nem szabad, hogy a hangulat rovására menjen. Nem profi színészekkel dolgozunk. Itt a legjobb választás volt, hogy egy nagyobb csapatot hoztunk össze a korábbi résztvevőkből, akik ismerték már egymást. Ezek a fiatalok gátlások nélkül tudták jól érezni magukat a branding fotózás alatt.


stockfotó vs branding fotók


Vonjuk be a résztvevőket! Ez a branding fotózás egy jó projekt volt részükre. Készülhettek saját tárgyakkal. Ki tudtuk kérdezni a véleményüket. A fotózás alatt folyamatos párbeszédet tartottam fent a résztvevőkkel. Nem kifejezetten modellekként tekintettem rájuk. Természetesen ők adták a megjelenésüket, hangulatukat a fotókhoz, de szabad teret kaptak ők is az ötleteléshez. Én a megvalósítást moderáltam, és segítettem az ötleteiket megvalósítani. De a partnerség nagyon kifizetődő egy ilyen helyzetben.


Figyeljünk az elkészült fotók képarányaira! Minden közösségi média más formátummal dolgozik. Fekvő képekből nagyon nehezen lesznek álló képek, illetve fekvő képekből álló képek. Ha szeretnénk több formátumot létrehozni, akkor érdemes ugyanazt a témát mindkét kameraállással elkészíteni. Íme egy példa:



Érdemes hagyni negatív tereket a modellek körül! Ezek olyan felületek, amik homogének, és könnyen helyezhetők el rajtuk utólag is feliratok. A branding fotók nagyon ritkán állnak magukban. Ezzel tudjuk segíteni a grafikusok munkáját is. Lehet kifejezett kérés az is, hogy teljesen fehér háttér, vagy green screen előtt fotózzunk. Erről már írtam egy korábbi bejegyzésemben. (itt olvasható)


stockfotó vs branding fotók

És akkor még pár fotó.






Mi is az Ifjúsági Üzleti Program?


Gyakorlatias, team-munkára és játékosságra épített üzleti tervezés program, ahol egy valóságos vállalkozást kell kitalálni, felépíteni és zsűri előtt bemutatni.


Lehetőség adódik a 17 évet betöltött középiskolások számára olyan készségek és képességek elsajátítására, amire az iskolákban kevésbé fektetnek hangsúlyt: döntésképesség, együttműködés, hatékonyság, eredményorientáltság, prezentációs képesség, fegyelem, vezetői készségek, fáradtságtűrés, kommunikáció.


Az Ifjúsági Üzleti Programot 2000-ben Tóth Zoltán alapította és indította el Budapesten és Szegeden. Azóta négy országban, 1539 diák vett részt a képzésben, és ez idő alatt közel 300 üzleti tervet mutattak be. Rengeteg köszönő sor bizonyítja, hogy a diákokat az IÜP segítette továbbtanulási döntésükben, az egyetemi tanulmányaikban vagy munkavállalásaikban. Többek között a Coca-Cola, az ERICSSON, az Unilever, a Corvinus egyetem, a Shell China, az Intel, az OTP, a Boston Consulting, a Béres Zrt., az ERSTE Bank stb. vezetői tartottak előadást.


A program váza az üzleti terv. Előadások és műhelymunkák segítik a csapatokat a saját vállalkozásuk felépítésében, a részletek kidolgozásában: pénzügy, marketing, szerkezet, szervezet, jog, működés, értékesítés, kommunikáció, stb. Hétfőtől szombatig, az 5-7 fős csapatok valóságos vállalkozásként dolgoznak a saját szervezetük felépítésén, a reális működés kidolgozásán. Az intenzív együttlét segíti a kreatív energiák kibontakozását, új perspektívák megnyitását.


További információ: https://www.ctpiup.hu

19 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page